Képek

Helló

Húúúú de régen írtam! (Mostanában nagyon elfoglalt vagyok! :-)!)
De most megint itt vagyok! Jaj annyi minden történik velünk!

Nagy vállalkozásba kezdtem: tanulni fogok! (Több dolgot is!) Beiratkoztam egy angol tanfolyamra, hogy felelevenítsem a tudásomat és jelentkeztem Kutya-kozmetikusnak! (márciustól) Majd kiderül, hogy hogyan tudom összeegyeztetni a családdal de hát én nem bírom az itthon ülést!
Ez abból is látszik, hogy amikor Apának dolgozni kell akkor gyakran megyünk vele, illetve utána! Így volt ez 2hete is. Gondoltunk egyet Mírával és lekirándultunk Veszprémbe. Ott felvettük Apát és egy szép napot töltöttünk el együtt Balatonfüreden ahol jót sétáltunk és nagyon finomakat ettünk! A kis csaj is élvezi ezeket a napokat, mert olyankor nem ordít hanem jókat alszik az autóban! (Lehet, hogy én rontottam el ezt a lányt, mert folyton úton voltam vele?! )
Múlt hétvégén is felpakoltuk a családot és elmentünk havat keresni.... Eplényben találtunk is!
Sokat jövünk-megyünk mi ilyen örök mozgók vagyunk! Állandóan csörög a telefon is és mindig hangosan beszélünk, lehet Míra ezért ordít, mert túl akar kiabálni mindenkit!? De éjszaka is ordít pedig akkor nem kiabál senki!:-)))!!!!!

Az Ikrek!

Az Ő érkezésük is meglepetés volt!

Már igen csak el voltam keseredve hisz már nagyon szerettem volna kisbabát. Amikor hónapról-hónapra csak vártam és semmi nem történt felkerestem az orvosomat, akinek a javaslatára pete érést serkentő gyógyszert kezdtem szedni! Abban az időben aktívan sportoltam és éppen egy 10napos edző táborból érkeztem haza amikor kiderült, hogy babát várok. Az otthoni teszt eredményét az orvos is megerősítette majd egy héttel később azt is, hogy nem egy hanem két babát! Meglepődtem, rendesen!

Sokat kellett pihennem és a terhesség utolsó 2hónapját sajnos már a kórházban töltöttem. Nem könnyű hetek voltak ezek, tele aggódással, ráadásul ezt egy 6ágyas kórházi szobában nem éppen jó körülmények között, hát elég nehéz volt!

Egy szép pénteki napon 2003 március 28-án a szokásos vizsgálatok után mondták, hogy délután megindítják a szülést! Nagyon boldog voltam, vártam már ezt a napot! 18óra 15perckor burkot repesztettek az első fájások 1óra múlva kezdődtek. Első szülésnél még nem igazán tudja az ember mire is számítson! Szóval csináltam amit mondtak és 22óra 10 perckor megszületett Milán 22óra 16perckor Maya!

Lassan 6évesek lesznek már! Szalad az idő......

A Csoda!

2008 június 20-án 19óra 11perckor megszületett Míra, Márta!

Villám szülés volt! Még reggel a kórházi CTG után mondták, hogy itt nem lesz semmi talán 4 nap múlva megindítják, ha addig nem akar kibújni a kis "Ordító". (Már akkor is így hívtam. Amikor tudatosult bennem, hogy tényleg terhes vagyok akkor tettem fel magamnak a kérdést akarok-e egy "Ordító-terroristát"?, mikor már ilyen nagyok az ikrek. És a becézés most már biztosan mondhatom tökéletesen illik rá!!!!) Apuka persze teljesen elkeseredett, hogy ez a gyerek tuti bent marad és akkor inkább beleveti magát a munkába! (Délutánra-estére jó sok munkát vállalt). Én már délután kezdtem érezni, hogy kezd keményedni a pocakom de nem tulajdonítottam neki jelentőséget. Aztán csak nem múlt el inkább folyamatossá vált. Majd éreztem, hogy néha fáj is de csak kicsit. Biztos ami biztos alapon felhívtam Barbit a szülésznőt, hogy este beugranék egy Ctg-re ha lehet. Mondta, hogy persze de mivel 16óra van és ő csak 19órától lesz bent hívjam fel 1óra múlva. Apával elindultunk dolgozni, de közben a fájások egyre csak erősödtek. Néha már elég rendesen fájtak ekkor mondtam Apának ő mehet bárhová de engem rakjon ki a kórházban! Visszahívtuk Barbit aki azt tanácsolta induljunk a kórházba ott várni fognak oda szól telefonon. Kb 20perc volt az út de én azt hittem sosem érünk oda. Nagy meglepetésünkre Barbi várt minket. (úgy gondolta jobb ha előbb jön dolgozni) Kicsit várnunk kellet, mert a mentő sürgős esetet hozott. Majd megkaptuk a szobánkat és megvizsgáltak. Eredmény; beindult a szülés és mi innen csak babával megyünk már haza! (Apa pánikba esett, hogy bezzeg ő mára mást tervezett....) Megérkezett az orvosom is, burkot repesztett (18óra múlt), majd otthagyott a szobában, hogy nem sokára jön. Kint közben segítenie kellett a sürgős esetnél. Persze még csak ezután jöttek az igazi fájások amik tényleg fájtak ám! Barbi időnkén benézett, hogy minden oké? és ha van időm két fájás között töltsem már ki a papírokat, hogy felvehessenek. Jó! Megnézném, hogy hogyan sikerült, mert akkor már néha nem is tudtam hol vagyok annyira fájt. Majd kértem Apát, hogy szóljon valakinek, mert én már érzem, hogy "tolni" kéne! Bejött Edit az orvosom és Barbi is de elég hitetlenkedve fogadták az érzésemet. Felfeküdtem az ágyra, mert addig csak egy kis széken ültem, hogy megnézzék hol is tartunk hát igen meglepődtek amikor meglátták Míra buksiját! Innentől elég gyorsan történtek a dolgok, Apának is csak annyi ideje volt felkapta a kamerát és elindította. A felvétel 1perc 50másodperc, ennyi idő alatt bújt ki és már ordított is Míra!

Ma már 7hónapos nagy lány akinek van két foga, kúszik-mászik, felül -feláll egyedül!

Az új út

Először is elmondani, hogy vége, nincs tovább! Látni szenvedni azt akit szeretsz, nehéz! (mert szereted csak már másképp) Összepakolni és becsukni az ajtót magad mögött! Nem volt könnyű és volt néhány buktató de azt hiszem azért jól vettem az akadályokat!
Másodszor; valakivel, valahol újrakezdeni.
Már 2hónapja éltünk együtt amikor kezdtem néha elég furcsán érezni magam. Megszokott dolgoktól (pl:kávé) émelyegni. Mivel az ikrek kis rásegítéssel fogantak nem gondoltam, hogy nekem "csak úgy" becsúszna egy baba. Biztos ami biztos vettem egy tesztet. És számomra teljesen váratlanul megjelent az a bizonyos két kék csíkocska!!!!!!! Hát igen a szerelem csodákra képes..........

Egy korszak lezárult

Egy nehéz 1,5év áll mögöttem! Volt benne öröm is, bánat is! Ma megszületett a döntés! Mostantól én egyedül felelek a gyermekeimért, rajtam múlik az életük!!!!!
Izgultam, az elmúlt napokban csak ez járt a fejemben! Vártam is meg nem is, féltem is meg nem is! Amikor kimondták, nem történt bennem semmi, olyan természetes volt, hogy így lesz! Most mégis valami félelem költözött a szívembe; zakatolnak a kérdések! Képes vagyok jól felnevelni őket? Gyerekek mit szólnak? Örülnek ? Vagy szomorúak lesznek? Tudom, csak idővel kapok választ, ha boldognak látom majd őket, akkor megérte!
Volt hosszú 9 év amit azért nem szeretnék elfelejteni! 17 évesen ismertem meg a férjem, 4év együtt járás után házasodtunk össze. Megszülettek az ikrek és jöttek a feladatok a gondok. Elfáradtunk! Sajnálom, hogy így alakult de a végén nem voltam boldog, döntenem kellett! 5év után váltunk el! Kaptam egy új életet ami kicsit "más" mint elötte és ezért az újért eldobtam a régit....
Egy nő miért dönt így? Nekem fontos, hogy szeressenek, megbecsüljenek! Fontos, hogy nő lehessek a férfi mellett! De elvesztem/tünk a feladatok súlya alatt elfelejtettem/tünk mosolyogni, örülni! Jól esett volna ha néha kaptam volna visszajelzést, hogy jól csinálom a dolgainkat és, hogy szeret és fontos vagyok neki de nem! Sorolhatnám a sérelmeket nincs értelme! Elveszett a férfi és a nő volt Apuka és Anyuka helyette! Csak teltek a napok és csak egy robotnak éreztem magam akit beprogramoztak egy végtelen-programra!!!!!
Próbáltam változtatni, de csak azt éreztem én küzdök és feladtam! Nem könnyű más, új útra lépni a régi megszokottról! De mindenki keresi a boldogságot, én is! És ha megcsillan a remény akkor elindulsz azon az új úton bármerre visz........

Az első bejegyzés: Megkezdődik a blogos életem!
Először is pár fotóval kezdem!

Gyerek nélkül élni lehet de nem érdemes!